Már egy ideje mindig arra jutok, hogy akinek nincs szüksége számítógépen játékra – illetve úgy fogalmaznék, hogy komoly játékra más eszközt használ, mondjuk XBOX vagy PS – annak tökéletes alternatíva a szépen elszálló Windows-os árakat látva, egy Linux verzió választása. Természetesen akik régebbről érkeztek, azok most jól megijednek, hogy nem fogok megtanulni számtalan parancsot, nem fogom nézni a fekete parancssoros képernyőt. Nem is kell, hiszen a XXI. századi jelenleg elérhető nagyobb hírnévvel rendelkező Linux verziók már szuper grafikus felülettel rendelkeznek, sőt van közöttük olyan, amelyik tökéletesen leegyszerűsíti az átmenetet a Windows világból, hiszen akár pont olyan jellegű Start menü/Tálca kombóval érkeznek mind a Windows-ok.

Igazából 2 jelentős különbség akad a két operációs rendszer fajta között, ha teljesen mezei felhasználói szemmel nézzük. Az egyik jelentős, hogy a Linux-os – és most itt sajnos leegyszerűsíteném a dolgot a legnagyobb „sikernek” örvendő változatra az UBUNTU-ra – környezetben minden használatához első körben több figyelem szükséges, hiszen nem ugyanott helyezkednek el a funkciók és gombok, menük, mint a Windows-okon, és akár 2 verzió között is lehetnek eltérések. Ez nem jelenti azt, hogy nehezebb a használata, csak azt, hogy az iskolákban már kisebb korban megismert, megtapasztalt Windows-hoz képest vannak eltérések a rendszer használata közben. De ahogyan akkor a Windows használatát kellett megtanulni, úgy most ezt adott esetben egyetemistaként, felnőttként kell megtanulni.

A másik komoly különbség az a rendszer alapjából adódik, hogy ingyenes. Ennek kapcsán két dologra kell felkészülni. Az egyik, hogy mivel nem generálnak a Linux-ok bevételt és ez igaz a rendszerrel elérhető alkalmazásokra is, így nem várható el, hogy egy jelentkező hibát azonnal javítsanak a fejlesztők, vagy éppenséggel minden évben új verzióval, kibővített funkciókkal jelentkezzenek. A fejlesztők többsége csak szabad idejében, vagy éppen azért, hogy nagy hírnévre tegyenek szert és bekerüljenek egy jól fizető állásra programoznak. Ezt a tényt el kell fogadni, és jól meg kell ismerkedni, az esetleges utánajárási módszereknek, esetleg néhány parancs begépelésének. Erre azonban szerencsére csak akkor van szükségünk, ha nem csak átlagos, mindennapi felhasználásra akarjuk használni a rendszert.

A másik, hogy el kell felejteni a nagy nevű cégek reklám alkalmazásait, tehát nincs többé Photoshop – van helyette GIMP, vagy Outlook – van helyette Thunderbird/Evolution, Apple Music – van helyette Spotify. Természetesen aki nagyon rá van „csavarodva” – értsd sok pénzt fektetett ezekbe az alkalmazásokba – annak fájó pont, hogy nem elérhetőek, de aki úgy gondolja, hogy még csak most indítja el a „karrier”-jét a számítógép használata közben, annak teljesen mindegy, hogy melyik alkalmazással tanulja meg a használatot. Neki még jobb is lehet, hiszen ezeknek az ingyenes Linux-ra is elérhető alkalmazásoknak szinte mindegyikének van Windows-os változata, így ha mégis ilyen gépre kell visszatérni, elérhetőek és folytatható velük az élet (nagyon soknak van Mac-es változata is).

Éppen egy ilyen helyzetet szeretnék felvázolni:

Adott Ubuntu 22.04 LTS változat, ahol elérhető a Thunderbird email alkalmazás már előre telepített Lightning naptár résszel, ami tulajdonképpen tökéletesen működik, ha mondjuk a Google fiókunkból áthozzuk a iCal linket és betesszük. Azonban az Ubuntunak van egy saját Naptár alkalmazása is – amit mondjuk én első körben töröltem is – amit integráltak a rendszerbe, így a felső értesítések menüsorba is megtalálható (lásd képernyőkép).

Ezzel csak az a probléma, hogy a gyári Naptár alkalmazásba mondjuk úgy nem lehet beállítani a saját naptárakat, hiába adod hozzá az Online fiókokhoz. Valami kicsit hibás benne. De találtam megoldást:

Ez a kis kiegészítő a Thunderbird levelező alkalmazáshoz semmi mást nem csinál, mint az Ubuntu által használt Evolution integráláshoz szinkronizálja a naptári bejegyzéseket. Egyirányú, tehát amit csinálunk a Thunderbirdben az látszik, fordítva nem adja hozzá, de jelen esetben erre semmi szükség nincsen.

Teljesen jól működik, nem kell semmit sem beállítani, hasonlóan egy Windows-os alkalmazáshoz, működik – Out-of-Box módon.

Még folytatom… 🙂